Mosolyok
...elmosolyodott, s mivel ez a mosoly teljesen őszinte volt, tisztán látni engedte a mögötte megbúvó fájdalmat és kimerültséget.
Tad Williams: Virágok háborúja
Nem vagyok bánatos.
Ha nem szólok is,
Szólni akarnék.
Várom a mosolyt:
Akkor én is mosolygok.
Kezdetnek jó.
Te is ilyen vagy?
Folyton-folyvást
Csak mosolyvárás?
William Nicholson: Aramanth titka trilógia
Az Élet Értelme
Ez a legtöbb, amit elérhetünk,
ami talán lehozhatja a Mennyet:
nem a csodálat, nem a diadal,
csak az, hogy egyszerűen elfogadnak
a tagadhatatlan Valóság részéül,
mint a köveket vagy a fákat.
Jorge Luis Borges: Egyszerűség című verséből
Könyvek, mesék
És midőn fölnézek, látom,
Egy kéz ereszkedik le hozzám, és íme, egy könyvet
Tart; s kinyitá nekem,
És kívül-belül tele írván;
És van abban siránkozás,
És gyász és bánat.
Thomas Wharton: Szalamandra
A könyv a saját történetét meséli el.
Vizsgáljuk meg alaposan, és látni fogjuk a nyomólemez cakkos széleit, a repedéseket, dudorokat és foghíjakat, a ferdén vagy magasabban-alacsonyabban álló betűket, a festék változó erősségét, sűrűségét és árnyalatát, a papír szövetébe ragadt porszemeket és izzadtságcsöppeket, a lemez leeresztésekor elkapott apró rovartesteket, melyek fölösleges vesszőkként és pontokként nyertek halhatatlanságot.
Ezek az apró tökéletlenségek emberi történeteket mesélnek betűkészítőkről és hunyorgó szedőkről, korrektúrázókról és fekete arcú nyomdászördögökről, akik az idő, a szív, a káosz ellenében munkálkodnak, az élet ellenében, hogy megalkossák azt, ami nem található meg a természetben, mégis ki van téve a változásainak.
A lapok koszolódnak, megsárgulnak, kiszáradnak. A papír kipikkelyesedik, akár a rozsdásodó fém. A cérna kilazul, a fejlécek kirojtosodnak. Az első és hátsó borító megereszkedik a gerincen, az előzéklapok és kanavász-sarokdíszek lehámlanak. Atkák, csótányok és termeszek lakmároznak a papíron és a kötőragasztón. Patkányok és egerek raknak kényelmes fészket vastag fejezetek közepén. És láthatalanul, az idő kémiai hatása révén maguk a szavak is elvesztik éltető nedvüket. A könyvtárakban az olvasók pedig csak ülnek békés csöndben, mialatt körülöttük egy egész erdő rohad.
Thomas Wharton: Szalamandra
Az olvasó néha a könyvhöz tapasztja fülét, és hullámok távoli sóhaját hallja. A lapok közötti hasadékban ujjai hideg, nedves homokot tapintanak, benne színjátszó kagylók parányi darabkái. Maguk a bordázott, ferde lapok hívogatják.
Az olvasó óvatosan gázol bele, csupasz talpa úgy siklik az éles köveken, akár a csiga.
Thomas Wharton: Szalamandra
Minden könyvben ott bújik meg a semmi egy könyve. Nem érzi, amikor egy szavakkal telezsúfolt oldalt olvas? A betűk törékeny hálója alatt a semmi irdatlan áramát? Maguk a betűk szellemvoltát? Ez kölcsönöz életszerűséget dolgoknak és embereknek, akik valójában semmik. Abszolút semmik.
Thomas Wharton: Szalamandra
A könyvekben találkozom a holtakkal, mintha élők lennének,
a könyvekben az eljövendő dolgokra nézek.
Mindenek romolnak, eltűnnek az idővel messze,
lesz minden dicsőség semmivé, lesz elfeledve,
ám ezért adta a halandóknak Isten
a könyv áldását, hogy ezen valamit segítsen.
Richard de Bury: The Philobiblion
"Ez hát Fritz: felelőtlen és hasznavehetetlen alak. Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha egyszer elkezdtük, hogy "egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese."
Philip Pullman: A tökéletes óramű
Ezt nézd meg, akkor hát, Meggie! - mondta még zárkájukban Fenoglio. "Nem vagyok-e nagy művész, a legnagyobbak egyike? S van-e szebb világ, mint a betűké? Varázsjelek, holtak hangjai, csodás világok építőkövei, magány űzői. Különb, amiről szólnak, nics ennél a világnál. Vigasztalóbb. Titkok őrzői a betűk, igazság jövendölői, szószólói..."
Ízlelgess minden szót, Meggie, suttogta benne Mo hangja, hadd olvadjanak szét a nyelveden. De szét ne hulljanak! Érzed-e színeiket? Ízleled az éji szellőt? A szorongást, a kívánt boldogságot? Érezd, Meggie, és minden életre kel.
Cornelia Funke: Bűvölet
"Erős, keserű könyvbetegség járja át a lelket. S mily gyalázat, valóban, ennyire kötődni holt emberek érzelmeihez, nyomtatványaihoz, mind e böhöm papírtömeghez. Nem volna-e jobb, nemesebb, nem volna-e nagyobb bátorság, hagyni mind e hulladékot, ahol van, aztán kilépni a világba - szabad, semmi által nem gátolt, analfabéta szuperemberként?"
Solomon Eagle: Moving a library
Emlékezés
- Mennyi idős voltál, amikor meghalt?
- Tizenegy. De olyan tisztán emlékszem, mintha tegnap történt volna.
- Talán minden tegnap történik - mondta a lány. - Mi vagyunk a múlt.
Thomas Wharton: Szalamandra
"Ha útra viszel magaddal könyvet", mondta Mo, mikor az első kötetet rakta be így a ládába, "különös dolog történik: a könyv elkezdi emlékeidet gyűjtögetni. Később csak föl kell ütnöd, aztán mindjárt tudod, hol olvastad először, mi volt akkor. Jó, hát, ha nem is mindjárt, de lassan és annál biztosabban. Hidd el nekem, a könyv olyan, mint a légypapír. Az emlékek megragadnak rajta. Amit később látsz, már nem csupán a kész, nyomtatott szöveg."
Cornelia Funke: Bűvölet
Képzelet szárnya
"- Hát építkezett ez az én ember barátom - folytatta az Árnykirály, szintén, mint aki gondolataimban olvas -, mondatról mondatra, fejezetről fejezetre, történetről történetre. Persze, különös világ volt ez, néha hátborzongató.
Épített egy palotát kizárólag a megfagyottaknak. Itt jégfolyosókon jártak ők, e kísértetek, a maguk különös, vékonyka, cini-cini üveghangjaikkal dalolászva, lallalázva.
S telepített egy mocsarat külön a vízbefúltaknak, ahol természetesen a legyszebb tavirózsákon úszkálhattak az így elpusztult gyermekek, barátaik voltak a békák, s a vízi liliomok.
Tüzet rakott az elégetteknek, hatalmas, mennyekig érő máglyát, hogy, a lángokban már boldogan szökellhessenek a szerencsétlenek, feledve pokolibbnál pokolibb kínjaikat, nem érezve, miként szenesültek meg, zsírjuk hogyan csepegett.
Külön házat épített, melynek ez lett a neve: Könnyek Vendégfogadója. Esőből voltak a falai, örökké cseperésző, zuhogó, szélfútta esőből.
Végezetül, menedéket rendezett be azoknak, kikre szellemi éj borult. Ezek, akiket buggyantaknak, őrülteknek nevez a világ, a legtarkább szőnyegeken járkálhattak itt, köröttük selyemfalak, szépséges fantáziafonatok-szőttesek, mindenütt boldogság, és visszafelé telt az idő, hogy ők maguk újra épek és értelmesek lehessenek.
Barátom akkor egy nap tükörbe nézett. S láthatta, tükörképe mily tökéletesen utánozza a valóságot. Ahogy grimaszol, ahogy fintorog. És azt gondolta: én magam akarok ilyen lenni. Nem elég, hogy a tükörképem ilyen. Ne legyek én utánzó. Legyek magam az egész világ. Ahogy van."
Walter Moers: Az Álmodó Könyvek Városa
A képzelet hiánya teszi hőssé a hőst.
Angela Carter: A szerelem házának asszonya
Idő kereke
Múljék el most egyetlen szempillantás alatt számos esztendő - hisz a mesékben épp az a legnagyszerűbb, hogy az idő, ha épp semmi különös nem történik, csak úgy szalad. A való életben sosem ilyen egyszerű az ügy, s valószínű, hogy jól van ez így. Az idő csak a kitalált történetekben pereg gyorsabban - az évek múlta a mi világunkban a századoké, magát a mesét pedig így hívják: történelem.
Stephen King: A sárkány szeme
Élet, halál, sors
Vannak időszakok, amikor mindennek mélyebb jelentősége van. A nyitott ablakon át összetett szagokat hoz be a szél: virágágyak édességét, a fák komoly illatát, szalma- és istállószagot és valami keserűt, amit nem tudok kielemezni.
Szomorúak vagyunk tizenhat éves korunk szomorúságával, szerelmeink megtört vonala grafikonszerűen előttünk van, óvatosan örülünk a holnapoknak, nagyon távoli medvékre iszunk, és tíz kilóméter körzetben meghallunk minden zajt.
Tudjuk, hogy a konyhában még nagy élet van, az ablak alatt valaki járkál, elkésett kertész, Cynthia szobájában még világosság van, és jó volna felmenni hozzá. Biztosan levelet gépel. Minden második nap húszoldalas éevelet ír titokzatos asszony-barátjának.
Nyár van, és intenzíven érzem, hogy tél lesz, fehérruhás karácsony, amikor a tea különösen ízlik. Szeretnék korallszigetek zöld lagunáiban hajózni... Mindent szeretnék, és vágyódásommal mindenben részes vagyok.
Ezek a napok, amikor valaki meg szokott halni.
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Milyen őrületes és borzalmas volt mindez. Lehet-e, hogy számára olvashatatlan, de másnak megfejthető jelekkel rá van írva a kezére valami bűnnek rémes titka, a véteknek valamely vérpiros jele? És nincs menekvés? Csak sakkbábuk vagyunk-e amelyeket láthatatlan erő mozgat, edények, melyeket a fazekas a maga kedve szerint formál tisztességre vagy szégyenre? Józan esze lázongott ez ellen, és mégis azt érezte, hogy valami tragédia függ fölötte, és hirtelen elhivatott, hogy tűrhetetlen terhet viseljen. A színészek milyen boldogok. Maguk választhatják meg, hogy tragédiában vagy komédiában szerepeljenek-e, hogy szenvedni akarnak-e vagy mulatni, nevetni vagy könnyet ontani. Mennyire másként is van az életben. A legtöbb férfi és nő rákényszerül, hogy nem néki való szerepet játsszék. Guildensternjeink Hamletet játsszák el nekünk, és Hamletjeink mint Henrik hercegek kénytelenek fellépni. A világ színpad, de a szerepeket rosszul osztják ki.
Oscar Wilde: Lord Arthur Savile bűne
Elértem hát a végére. Sohasem fogom befejezni a történetemet, mert a befejezés olyasmi volna, amellyel képtelen lennék szembenézni. Reményt tápláltam ott, ahol minden remény meghalt már, amiért is szégyen és sötétség lett osztályrészem. Elűztek, és a visszaút örökre bezárult mögöttem, bármennyire kétségbeesetten keresem is.
Azt hittem, elmesélhetem, de az egész világ kopárnak tűnik. Saját önhittségem miatt veszítettem el azt, amelyről nagyon kevesen mernének egyáltalán álmodozni is - olyasmire vetemedtem, melytől még az istenek is iszonyodnának.
Tad Williams: Virágok háborúja
Jellem
Elképzelhető, hogy a lelke mélyén minden hős éppen olyan gyáva, mint én vagyok - gondolta -, és az a legfontosabb, hogy az ember ennek ellenére is megtegye azt, amit tennie kell. Hiszen, ha nem rémült, hanem teljesen hidegen hagyja bármilyen veszély, akkor abban mégis hol van hősiesség?
Tad Williams: Virágok háborúja